A célzottan harcsára irányuló éjszakai csorgásos pergetést hét éve kezdtem el kóstolgatni a Tiszán és a Pó folyón. Ekkoriban történt velem, hogy az egyik olasz horgásztúránk előtt rám írt Blázy Tamás, hogy adna nekem pár saját készítésű harcsás wobblert, próbálgassam, tesztelgessem őket a talján folyón és mondjam el róluk neki a véleményemet, tapasztalataimat. Ezek között volt a mostani Mole fantázianevű wobbler őse is. Már rögtön az első dobások során felfigyeltem a wobbler különleges mozgására és a benne rejlő lehetőségekre. A műcsali méretéből fakadóan első sorban a csatornákon értem el vele sikereket, közepesen erős harcsapergető felszereléssel, amivel már az ilyen hét-nyolc centis wobbler is kiválóan dobható és vezethető volt. Az igazi áttörést azonban a tiszai éjszakákon értem el általa, ám erről majd egy kicsit később írok.
A Mole wobblert Tamással való közös ötletelések alapján fejlesztettük tovább az évek során a mai formára. A csobbanását úgy állítottuk be, ahogyan a harcsák a legjobban reagáltak rá. Csobbanás után a wobbler lassan emelkedik a felszínre, majd bevontatáskor a felszín alatt kicsivel kígyózva, billegve vezethető. Ezt a billegő, csámpázó mozgást a nagy korongos gumihalak széles amplitúdójú veretése alapján javasoltam Tamásnak, hiszen ilyen gumikkal sokkal több harcsát fogtam, mint a gyors rezgésűekkel. A jellegzetes mozgást a V alakban meghajlított csőrrel tudtuk elérni, amiről nagyjából két évig győzködtem Tamást, mire a boltban kapható műcsalikba is bekerült. :o) A V csőr egyedien csámpázó mozgást biztosított, amit a harcsák nagyon szeretnek, így a wobbler húzóban is nagyon fogós. A V alakú csőrnek még egy hatalmas előnye van. A műcsali az első mozdításra reagál, míg a legtöbb harcsás wobblernek kell legalább tíz-tizenöt centiméter az első bemozdulásig. Tapasztalt harcsások tudják, hogy az első harminc centiméternek hatalmas jelentősége van, hiszen a kapások nagy része ekkor következik be.
Persze, ehhez ismerni kell az éjszakai csorgásos harcsapergetés akcióját. Éjszaka, ha a körülmények megfelelőek, a harcsák a part közelébe mozdulnak a táplálékhalak után. Gyakran csak pár centiméterre fekszenek a parttól, sokszor meglepően sekély vízben. Csónakunkkal a parttal párhuzamosan csorgunk oly módon, hogy villanymotorral tatjuk irányban magunkat, miközben alsó, ejtés szerű dobással próbáljuk minél pontosabban és finomabban a vízbe tottyantani műcsalinkat. Én nagyjából nyolc-tíz métert szoktam tartani a parttól és zöld neonfénnyel világítom meg azt. Bedobás után várok két – három másodpercet és lassan megindítom a csalit, majd tempós bevontatásra váltok. Ha a harcsa fejére dobunk, sokszor már beesőre kapásunk van, ezért becsobbanáskor is kontrollálnunk kell a kontaktust a műcsalival. Általában ezek a kapások egyből torokra mennek, elrontani sem lehet őket. Amennyiben a harcsa közelébe dobunk, egy hatalmas burvány keletkezik a csali körül. Ilyenkor, ha a harcsa nem ijedt el, akkor egy fordulattal célra állt. Ezért kell kivárni pár másodpercet.
Abban az esetben, ha halunk úgy döntött, hogy elkapja a csalit, utánamegy és általában fél méteren-méteren belül utol is éri. Ilyenkor gyakran látjuk a tolóhullámot is, ahogy követi a wobblert, majd bumm. Nem kell sem lassítani a vezetést, sem megállítani a műcsalit. A kapásba jobb, ha egy pillanatot belealszunk, így nem akkor vágunk be, amikor a harcsa rászív a wobblerre, hanem amikor már a szájában van. A kapás általában olyan vehemens, hogy a harcsa már sokszor megakasztja magát az akció során.
A csorgásos harcsapergetés rendkívül nagy koncentrációt és kitartást igényel. Egyik kezünk a villanymotoron, a másikkal dobunk. Olyan mint egy néma balettjáték a sötétben. A Mole wobblert tehát, kifejezetten erre a technikára fejlesztettük ki és alkalmazzuk nagy sikerrel.
A tökéletes csobbanás, a lassú emelkedés, a csámpázó, billegő mozgás, a vastag, testben végigvetetett huzal, az első osztályú karikák és horgok, a szívós test és csőr, mind azt szolgálják, hogy csónakba emeljük rég áhított bajuszos ellenfelünket.
A V-csőr 2016 nyarán került bele a wobblerbe és bár még a szezon utolsó tiszai pecáján megajándékozott egy hatos harcsával, ám az igazi nagy tesztelés a következő évre esett. Tilalom után, a júniusi holdtalan hétvégén, már alig vártam, hogy csónakba szállhassak. Egyedül csorogtam bele a tiszai éjszakába. Szinte minden körülmény stimmelt, érkező víz, kánikula, villámoktól haragos, sötét égbolt. Tudtam, hogy ebben az éjszakában benne van a harcsafogás lehetősége. Lassan csorogtam a part mentén. Érezhetően élt a víz. Rablások hangja törte meg az éjszaka csendjét, itt is – ott is. Fél óra csorgás után, hatalmas burvány keletkezett a betoccsanó wobbler körül. Hidegvér... kivárok... majd megindítom a műcsalit, mire agresszív rántás szalad végig pálcámon. Beletartok az akcióba, rögtön érzem, jobb harcsával akadtam össze. Szigorúra veszem a fárasztást, csakhamar fölbukkan a zöld fényben kavargó tízes bajuszos körvonala. Csónakba emelem, gyorsan pányvára fűzöm a reggeli fotózásig, majd csorgok tovább. Pár méter és ismét elkapja valaki az élénk színű Molet, az előző halnak feleakkora barátja. Miközben szabadítom a horogtól, rablást hallok a part felől. Fejlámpámmal véletlenül odavilágítok, mire vagy három harcsa ugrik megy egyszerre a part mellett. Te jó ég, mi történik itt ma este?
Már jó egy órája csorgok, de újabb kapásom nem akadt. Koncentrálok, mert tudom, jönni fog a harmadik is... Sodrásiránynak lefelé tekintek, apró rugany közeledik felém. A végén rabol a harcsa. Eltávolodok kissé, hogy megdobhassam a csúcsát, ám nincs kapásom. Sebaj, jön a következő rugany. Igen pontosan pozícióba helyezem a csónakot és nem dobok csak lógatom magam előtt a wobblert, várva, hogy az ideális szögbe érjek. Mikor a hasam vonalába ér a rugany vége, bepöttyintem az elvágó víz mögé a Molet. Egy tekerés az orsón és bumm. Újabb jó harcsa a horgon. A fárasztás már rutinosan megy, csak hamar kiemelem a vízből tizenkét kilós ellenfelemet. Ez volt az éjszaka utolsó harcsája, bár hajnal előtt egy kettes balint még sikerült nyakon csípnem a part menti bokrok alól. Másnap ugyanitt süket víz fogadott, ám mégis eddigi legemlékezetesebb tiszai harcsás éjszakámat tudhattam a hátam mögött.
Egy hónap múlva tértem vissza, július holdtalan hétvégéjének három éjszakára. Az első két éjjelen három kisebb harcsát sikerült fogni négy és nyolc kiló között, illetve egy gyönyörű öt kilós csukát, hiszen a krokik is szeretik a Molet. :o)
Utolsó nap sötétedés előtt komoly vihar csapott le a területre, erős széllel. Bekötöttem egy kanyarba a fáktól védelmet keresve. Nah, a mai harcsázásnak lőttek... - morogtam magamban. Ám, még szürkületben, a viharos szél dacára rablásokat hallottam a Tisza mentén alulról. Hm, ha most esznek, akkor mégis megpróbálom... felhúztam a horgonyt és elkezdtem csorogni a vihar dacára is. Még húsz perce sem haladok, mikor becsobbanó wobblerem mellett másfél méterre felrobbant a víz. Bakker, ez tuti hód volt, ekkora loccsanást hal nem csinál – futott át az agyamon hirtelen. Mégis ott hagytam a csalit, majd lassan megindítottam, mire valaki hatalmas erővel rántott rá a botomra. Jól akadt a horog, a hal áttört a csónak alatt a meder felé. Tudtam rögtön, horgomon van a nagy harcsa, amit már évek óta kergetek itt.
Intenzív fárasztás következett. Arcomon csorgott a víz, köpködtem a szúnyogokat, míg próbáltam halamat rövid pórázon tartani. Észre sem vettem, hogy harc közben a Tisza másik oldalán kötöttünk ki. :o)
Nem olyan könnyű beemelni a csónakba egy termetes harcsát, minek szájában ott fityeg a wobbler, de sikerült megoldanom a szituációt. Padlógázon felmentem a kikötőbe, majd Miki barátom ladikjához pányváztam a harcsát, hogy ki tudjam használni az éjszaka második felét is. Sikerül még egy kisebb négyesforma harit fognom. Felejthetetlen hétvége volt.
Reggel hétre megérkezett Miki. Gyors mérlegelés, a mutató 26 kilónál állt meg. Készítettünk pár fotót és egy rövid videót, mielőtt útjára engedtük ellenfelemet morajló otthonába. Miközben elúszott a gyönyörű harcsa, Mikivel egymás tenyerébe csaptunk. Lám, ezért a pillanatért volt érdemes végigdobálni azt a több tucat tiszai éjszakát. :o)
Számomra a Blázy Mole már bizonyított, barátaim visszajelzése alapján is egy olyan wobblernek tartom, amely nem hiányozhat egyetlen harcsahorgász dobozából sem. Mára a wobblernek lett mélyre törő Mole Deep változata és nagy testvére is a B Mole, amely már a Póhoz kalibrált durva felszereléssel is jól dobható. A különböző színárnyalatokban hívő pergetők is találnak maguknak megfelelőt.
Nekem örökös helye lesz a zsinór végén, mikor éjszakai harcsavadászatra indulok sötét nyári éjszakákon a hömpölygő folyam hátán. :o)
Kép és szöveg:
Darabos Tamás
Wobblerek.com ProStaff