Minnow csalikkal az éjszakában

A minnow típusú wobblerek a műcsalik azon osztályát képezik, melyek alapvetően a küszt hivatottak utánozni mind formailag, mind mozgás tekintetében egyaránt. Ezekkel a pazar „ceruzákkal” általában egyrészes kivitelben találkozhatunk az egészen apró méretűektől a szemnek szokatlan nagyságúakon át, a „horgászok zömének - ez már nekem túl nagy csali” méretűekig.

Más műcsalikkal ellentétben, áramvonalas felületkialakításuknak köszönhetően minimális amplitúdóval mozognak. Természetesen, befolyásoló tényezővel bír az a vizes közeg is, ahol alkalmazni kívánjuk őket, így eltérő rezonanciával kelnek életre - legyen szó erős sodrásról vagy nyugodt, álló vizekről. Pontosan e mozgásból adódóan kisebb azon horgászok tábora, kik előszeretettel töltik fel dobozaikat ezen wobbler izgalmas típusú variánsaival. Pedig csak pont annyira szól szépen a hangszer, mint ahogyan a művész megszólaltatja azt. Úgy gondolom, hogy egyetlen más családot erősítő wobblerrel sem lehet annyit variálni a vezetési stíluson, mint a minnow típusú csalikkal. Formai sajátosságaiknak és kialakításuknak köszönhetően tehát igen sokféleképpen kelthetjük életre ezeket a műanyag-, illetve fa-darabokat.

Gyakorta lopakodom a fényváltás időszaka előtt a kiszemelt horgászhelyre és horgászom egészen az éjszaka leple alatt csendes magányomban a Tiszán. Mivel gyakran nincs kivel kommunikálni (jelzem nem is oly nagy baj), így marad a nézelődés. Ilyenkor a ragadozók étlapján előkelő helyet elfoglaló küszök mozgását is van időm alaposan időről-időre áttanulmányozni. Meglepő, de minimális az a mozgás, amit produkálnak helyváltoztatás szempontjából, legyen szó akár egy visszaforgó limányos részről, vagy egy nagyobb kő által megtört vízfelületről. Csupán a farokúszó apró mozdításával változtatnak pozíciót. Ilyenkor merül fel bennem a gondolat, hogy egy testesebb crankbait agresszív veretése kicsit sem hasonlít a küszök lényegesen szolidabb mozgásához. Ne értsen félre senki, ezzel egyáltalán nem lettem a fent említett csali ellen, bizonyos szituációkban és halak horgászatánál verhetetlenek a crank típusú csalik.

Egy folyóvízi horgászat során viszont, én személy szerint előnyösebbnek találom a karcsú testű wobblereket. Gyakran úgy forog a víz, hogy szinte minimálisan érzékelem a csalim mozgását, mégis a kapás ezekben a helyzetekben is jelentkezik. Sokan vannak, kik azt hiszik, akkor mozog jól csalijuk, ha majd kitekeri kezükből a botot, annyira veret. Viszont a halakkal senki nem készített interjút, mi a véleményük az egyes műcsalikról. Így marad a puszta feltételezésünk.

MOZGÁS: Az általam oly annyira kedvelt süllőkre is előszeretettel dobálom a címben megjelölt típusokat. Ha húzós a víz, akkor is lassú vezetéssel, igen szépen vezethetők a szóban forgó csalik anélkül, hogy túlzottan veretnének. Nyugodt vízfelület esetében, visszaforgóknál pedig meg-megállítva tudom a küsz mozgását imitálni. Ha a felszínen nem találom a táplálékhalakat, olykor csak beletartom a sodrásba csalimat, s a víz mozgására bízom, hogy wobblerem arra a pályára álljon ahol a küszök is tartózkodhatnak.

Irományom ezen pontján szeretnék megosztani a kedves olvasóval egy személyes élményt. Nem is oly régen egy új hely felfedezésére indultam. A sűrű parti dzsungel áttörését követően egy kisebb kövezéshez lyukadtam ki, melynek végén a parti fák kimosott gyökerei között ívott a küsz. Míg felszerelésemet összeállítottam, rendszeres rablásokra lettem figyelmes, ami igencsak megnehezítette a szerelemtől ittas fehérhalak nászának könnyedségét. Mivel a „buffogó” hangokból harcsára gyanakodtam, így egy fent említett crank típusú wobblert akasztottam kapcsomba, mondván, a harcsa igen jól reagál a mozgásra. Sokadik bevontatásomra sem kaptam érdeklődést csalimra, így cserélni kényszerültem fegyverem. Egy kilenc centiméteres Minnow került dobozomból a felszerelés végére. Alig észrevehetően remegett csalim, mégis első dobásra kisebb koppintást követően konstatálhattam magamban, megfelelő volt a választásom. Emelésemre azonban nemtetszését fejezte ki őkelme és pillanatok alatt húsz méter zsinórt húzott le orsómról. Tudtam, valószínűleg harcsa lehet a tettes, így nem ért meglepetésként, mikor kis huzavonát követően megkönnyebbült felszerelésem. Mivel alapvetően süllő és balin volt a célhalam, így nem igazán énekeltünk egy zsoltárból halammal. Ellenben a harcsa, a karcsú wobbler minimális mozgására is igen jól reagált.

SZÍN: Habár a fogassüllő látása igen jó, úgy gondolom, hogy a felszíni éjszakai wobblerezés alkalmával nem fontos a szín halunk szemszögéből. Nem úgy, mint a sajátom esetében. Nekem egyszer egy kitűnő horgász azt mondta, hogy hinni is kell a csaliban. Így nem baj, ha egy kicsit a saját szemünknek is vásárolunk.  Nem tapasztaltam különbséget fogósság szempontjából a természetes színű és a rikító, szinte lehetetlen (rózsaszín, neon zöld) színek között az éjszakai horgászatok során. A kontrasztosság azonban fontos.

A süllő nagyon gyakran a lábunkig követi csalinkat, szinte a bot végét is bekapja, annyira a kiemelés pillanatában kaffan rá csalinkra. Az is többször megesett velem, hogy a kiemelés túl hamar történt és csak a kialakuló hullámot vagy burványt láttam. Pontosan ezért, a rikítóbb vagy kontrasztosabb hátú csalikat a szürkületben is jobban látom, érzékelem a tisztább vizekben. Így mikor elém ér csalim, egy pillanatra megállítom a felúszó vagy éppen lebegő wobblert, majd egy picit botspiccel belepöccintek a csaliba. Meglepő mennyire gyakori a kapás ezekben a pillanatokban.

MÉRET: Az esetek többségében a lassan felúszó vagy éppen lebegő kiviteleket alkalmazom, mivel ezeket a sodrásban is könnyebben tudom kezelni, vezetni. Alapvetően a táplálékhalak méretéhez igazítjuk wobblerünk nagyságát. Általában 9 cm alatti halacskákkal nem is dobálok, hiszen még az egészen apró ragadozók is szívesen rácsimpaszkodnak a méretükhöz képest viszonylag nagy csalikra. Viszont azt a lehetőséget is biztosítom magamnak, hogy egy arra tévedő nagyobb hal is kedvet kapjon a számomra oly becses, színes műanyagdarabra.

Továbbá fontosnak tartom megemlítenem, hogy a parti pergetés során, abban az esetben, ha folyamatosan egy adott területen sejtjük a halakat, nem árt, ha minimálisra csökkentjük a zajokat. És bármennyire abszurd dolognak is hangzik, még a műhalacska vízbe érkezésének pillanatára is odafigyelek. A menekülő kishalak nem csapnak nagy zajt, így a folyamatosan becsapódó műcsali akár zavaró is lehet, így igen szépen a víz felszínére tudjuk simítani a minnow típusú csalikat.

Akkor jó a csali, ha életet tudunk lehelni mozgásába és ezzel célhalunkat is be tudjuk csapni. Aki kevésbé preferálja a minnow típusokat, arra buzdítom, használja őket, erőltesse nyáron az esti felszíni horgászatok alkalmával. Játsszon velük, hiszen a menekülő kishalak sem gépiesen menekülnek, ha az életük a tét.

Azt kívánom, csak annyi örömet és meglepetést okozzanak e csalik mindenkinek, mint nekem az elmúlt években.

Kép és szöveg:    Blizman Barnabás

Wobblerek.com Pro Team